Kategóriák

„B” kategória

A legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű,  legfeljebb 8+1 állandó ülőhellyel rendelkező gépkocsi, mezőgazdasági vontató és könnyű pótkocsija, a segédmotoros kerékpár, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra jelentkezés feltételei:
– jelentkező a 16 és 1/2 éves korhatárt betöltötte
– írni és olvasni tud,8 ált.iskolai végzettség

A tanfolyamra történő felvétel feltételei:
– jelentkezési lap kitöltése
– felnőttképzési szerződés megkötése
  (aki 18 évnél fiatalabb, az autósiskolával kötött szerződést a szülővel, törvényes képviselővel is alá kell iratni)
– más kategóriából már meglévő vezetői engedély fénymásolatának csatolása
– orvosi alkalmasságról szóló igazolás leadása (háziorvos, legalább 1. csoportú)
– az elméleti tanfolyamdíj befizetése

A vezetői engedély az utolsó sikeres vizsga után 4 munkanappal bármely okmányirodánál igényelhatő az eredeti orvosi alkalmassági és a személyi igazolvány bemutatásával. Az első jogosítvány igénylése illeték mentes, amennyiben kategóriabővítés áll fenn, 4.000,- Ft illeték fizetendő.

„AM” kategória

Vezethető járművek :
Olyan két-, három- vagy négykerekű jármű, amelyet 50 cm3-t meg nem haladó belső égésű motor vagy legfeljebb 4 kW teljesítményű egyéb motor hajt, tervezési végsebessége a 45 km/óránál nem nagyobb és saját tömege legfeljebb 350 kg.

A tanfolyamra jelentkezés feltételei:
– jelentkező a 13 és 1/2 éves korhatárt betöltötte
– írni és olvasni tud

A  tanfolyamra történő felvétel feltételei:
– jelentkezési lap kitöltése
– felnőttképzési szerződés megkötése
  (aki 18 évnél fiatalabb, az autósiskolával kötött szerződést a szülővel, törvényes képviselővel is alá kell iratni)
– más kategóriából már meglévő vezetői engedély fénymásolatának csatolása
– az elméleti tanfolyamdíj befizetése

A vezetői engedély az utolsó sikeres vizsga után 4 munkanappal bármely okmányirodánál igényelhatő  a közúti elsősegélynyújtó vizsgát igazoló kártya és a személyi igazolvány, valamint lakcímkártya bemutatásával. Az első jogosítvány igénylése illeték mentes, amennyiben kategóriabővítés áll fenn, 4.000,- Ft illeték fizetendő.

„A1” kategória

Adott kategóriával vezethető járművek:
Legfeljebb 125cm3 hengerűrtartalmú és 11KW-os teljesítményt meg nem haladó motorkerékpár, segédmotoros kerékpár, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra jelentkezés feltételei:
– jelentkező a 15 és 1/2 éves korhatárt betöltötte
– írni és olvasni tud,8 ált iskolai végzettség

A tanfolyamra történő felvétel feltételei:
– jelentkezési lap kitöltése
– felnőttképzési szerződés megkötése
  (aki 18 évnél fiatalabb, az autósiskolával kötött szerződést a szülővel, törvényes képviselővel is alá kell iratni
– más kategóriából már meglévő vezetői engedély fénymásolatának csatolása
– orvosi alkalmasságról szóló igazolás leadása (háziorvos, legalább 1. csoportú)
– az elméleti tanfolyamdíj befizetése

A vezetői engedély az utolsó sikeres vizsga után 4 munkanappal bármely okmányirodánál igényelhatő az eredeti orvosi alkalmassági és a személyi igazolvány bemutatásával. Az első jogosítvány igénylése illeték mentes, amennyiben kategóriabővítés áll fenn, 4.000,- Ft illeték fizetendő.

„A2” kategória

Vezethető járművek:
Legfeljebb 35 kW teljesítményü és 0,16 kW/kg teljesítmény/saját tömeg arányt meg nem haladó motorkerékpár.valamint a segédmotoros kerékpár, a lassú jármü és pótkocsija, a kerti traktor, állati erővel vont jármű

A tanfolyamra jelentkezés feltételei:
– jelentkező a 17 és 1/2 éves korhatárt betöltötte
– írni és olvasni tud,8 ált iskolai végzettség

A  tanfolyamra történő felvétel feltételei:
– jelentkezési lap kitöltése
– felnőttképzési szerződés megkötése
  (aki 18 évnél fiatalabb, az autósiskolával kötött szerződést a szülővel, törvényes képviselővel is alá kell iratni)
– más kategóriából már meglévő vezetői engedély fénymásolatának csatolása
– orvosi alkalmasságról szóló igazolás leadása (háziorvos, legalább 1. csoportú)
– az elméleti tanfolyamdíj befizetése

A vezetői engedély az utolsó sikeres vizsga után 4 munkanappal bármely okmányirodánál igényelhatő az eredeti orvosi alkalmassági és a személyi igazolvány bemutatásával. Az első jogosítvány igénylése illeték mentes, amennyiben kategóriabővítés áll fenn, 4.000,- Ft illeték fizetendő.

„A” kategória

Vezethető járművek:
Minden motorkerékpár, valamint  segédmotoros kerékpár,  lassú jármű és pótkocsija, kerti traktor,   állati erővel vont jármű

A tanfolyamra jelentkezés feltételei:
– jelentkező a 23 és 1/2 éves korhatárt betöltötte
– írni és olvasni tud,8 ált iskolai végzettség

A tanfolyamra történő felvétel feltételei:
– jelentkezési lap kitöltése
– felnőttképzési szerződés megkötés
– más kategóriából már meglévő vezetői engedély fénymásolatának csatolása
– orvosi alkalmasságról szóló igazolás leadása (háziorvos, legalább 1. csoportú)
– az elméleti tanfolyamdíj befizetése

A vezetői engedély az utolsó sikeres vizsga után 4 munkanappal bármely okmányirodánál igényelhatő az eredeti orvosi alkalmassági és a személyi igazolvány bemutatásával. Az első jogosítvány igénylése illeték mentes, amennyiben kategóriabővítés áll fenn, 4.000,- Ft illeték fizetendő.

„C” kategória

Vezethető járművek:
Bármilyen teherautó

A tanfolyamra jelentkezés feltételei:
– jelentkező a 20 és 1/2 éves korhatárt betöltötte
– írni és olvasni tud,8 ált iskolai végzettség
-„B” kategóriás jogosítvány

A  tanfolyamra történő felvétel feltételei:
– jelentkezési lap kitöltése
– felnőttképzési szerződés megkötése
– más kategóriából már meglévő vezetői engedély fénymásolatának csatolása
– orvosi alkalmasságról szóló igazolás leadása (háziorvos, legalább 2. csoportú)
– az elméleti tanfolyamdíj befizetése

A vezetői engedély az utolsó sikeres vizsga után 4 munkanappal bármely okmányirodánál igényelhatő az eredeti orvosi alkalmassági és a személyi igazolvány bemutatásával.  4.000,- Ft illeték fizetendő.

Daru Autósiskola Gyöngyös sofőr képzés

„C+E” kategória

Vezethető járművek:
Teherautó+ nehéz pótkocsi, mezőgazdasági vontató+két nehéz pótkocsi

A tanfolyamra jelentkezés feltételei:
– jelentkező a 20 és 1/2 éves korhatárt betöltötte
– írni és olvasni tud,8 ált iskolai végzettség

-„B” és „C” kategóriás nem kezdő jogosítvány

A  tanfolyamra történő felvétel feltételei:
– jelentkezési lap kitöltése
– felnőttképzési szerződés megkötése
-más kategóriából már meglévő vezetői engedély fénymásolatának csatolása
– orvosi alkalmasságról szóló igazolás leadása (háziorvos, legalább 2. csoportú)
– az elméleti tanfolyamdíj befizetése

A vezetői engedély az utolsó sikeres vizsga után 4 munkanappal bármely okmányirodánál igényelhatő  a személyi igazolvány, lakcímkártya és jogosítvány bemutatásával.

4.000,- Ft illeték fizetendő.

„D” kategória

Vezethető járművek:
Autóbusz

A tanfolyamra jelentkezés feltételei:
– jelentkező a 23 és 1/2 éves korhatárt betöltötte
– írni és olvasni tud,8 ált iskolai végzettség
-„B” és „C” kategóriás jogosítvány

A  tanfolyamra történő felvétel feltételei:
– jelentkezési lap kitöltése
– felnőttképzési szerződés megkötése
-más kategóriából már meglévő vezetői engedély fénymásolatának csatolása
– orvosi alkalmasságról szóló igazolás leadása (háziorvos, legalább 2. csoportú)
– az elméleti tanfolyamdíj befizetése

A vezetői engedély az utolsó sikeres vizsga után 4 munkanappal bármely okmányirodánál igényelhatő az

eredeti orvosi alkalmassági és a személyi igazolvány bemutatásával. 

4.000,- Ft illeték fizetendő.

„B+E” kategória

Vezethető járművek:
3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű gépkocsi+ nehézpótkocsi

A tanfolyamra jelentkezés feltételei:
– jelentkező a 17 és 1/2 éves korhatárt betöltötte
– írni és olvasni tud,8 ált iskolai végzettség
-„B”  kategóriás jogosítvány, ami nem minősül kezdő vezetői engedélynek

A  tanfolyamra történő felvétel feltételei:
– jelentkezési lap kitöltése
– felnőttképzési szerződés megkötése
-más kategóriából már meglévő vezetői engedély fénymásolatának csatolása
– az elméleti tanfolyamdíj befizetése

A vezetői engedély az utolsó sikeres vizsga után 4 munkanappal bármely okmányirodánál igényelhatő  a személyi igazolvány bemutatásával. 

4.000,- Ft illeték fizetendő.